Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Fölös ébrenlétem

Egyetlen év, az 1993-as esztendő versrengése lökte ki, s éppen a kötetbeli sorrendben Nagy Gáspár új stró­fáit. Az érdes szépségű, rímtelenségében is regulázott szabadvers az úr. Csupa véset, mementóként kőbe, fába, szívburokba. Ha Bakánál a míves, artisztikus, eltávolító versbeszéd az iga­zán jellemző, akkor Nagynál szakrálisnak és profánnak a hétköznapiság­ban meglelt-kialakított elegye: „...Jé­zus kisorsolt köntöse / is ott szárad a nagy-nagy tisztítás után / a kerületi Patyolatban...” Ez a megszólalás és lelkiállapot finom, kényes, emelkedett is ugyanakkor: „legyünk tehát lélek­ben most is magasan” -parancsolja az intarziás-nyomatékosító sor. Amikor a kínlódás fakasztja a költeményt - „a májusi futórózsák tomboló lugas-ver­senyében” is -, akkor szegődünk Nagy Gáspár mellé. Amikor az ingerlékeny­ség kapja el, ostorozó versei érdemel­nének formai ostorozást (adventi, ka­rácsonyi szavait folytonosan kísérti a közhely, és ezen a szabálytalan kül­alak sem segít).

Amiként költőtársánál, nála is szembeszökő az ajánlások, szólítások, emlékezések sokasága. Az április 11-én születettek: József Attila és Márai Sándor neve élre vitten áll. A lét­összegző költemények mártírjáé egy­felől, az emigránslét jel-emberéé más­felől. Nagy Gáspár erőteljes költői léptekkel indult el most ebbe az egy irányba. Oda, ahol a lélek magányá­ban a mind átfogóbb számvetésre vál­lalkozhat a benső kívülálló. A szándékhoz megvan a motívuma is: a kert-motívum. Nem ennyire kordokumen­táló: építettebb és nagyobb távlatú gyűjteményben még világlóbban ki­tetszik majd az itt gyászkeretbe is fo­gott, máskor nagybetűkkel is írt kert paradicsomi - és poétikai jelentősége.

A vékonyka, ám teljes kötetet Karádi Zsolt portrétanulmánya zárja, elis­merő és eligazító józansággal latolgat­va az utat a kertig, a KERTIG, a ker­tig...? (Antológia Kiadó, 72 oldal)


Tarján Tamás
Népszabadság, 1994. április 30.


< vissza